Felelősség a természeti környezetért
Az ALTEO Csoport felismeri, hogy az energia- és hulladékgazdálkodási infrastruktúrák működése közvetlen és közvetett kapcsolatban áll a természeti környezettel. Ennek megfelelően törekszünk arra, hogy beruházásaink és üzemeltetési tevékenységeink során figyelembe vegyük az ökoszisztémák és az élővilág védelmének szempontjait.
Az ALTEO 2030-ig szóló ESG stratégiájához illeszkedve átfogó biodiverzitási stratégiát dolgozott ki, amelynek célja a vállalat telephelyeinek ökológiai állapotának megőrzése és javítása, valamint a biológiai sokféleség tudatos támogatása. A 15 éves időtávra elfogadott stratégia az ALTEO Zöld Bizottságának jóváhagyásával készült, és nem csupán a közvetlenül érintett erőművi területekre koncentrál, hanem olyan földrajzilag távolabbi vagy közvetett hatású területekre is kiterjed, amelyek ökológiai szempontból szintén kapcsolódnak a vállalat működéséhez.
A stratégia hátterét az Európai Unió biodiverzitási célkitűzései, illetve a hazai természetvédelmi szabályozás adják. Ehhez igazodva az ALTEO a 2040-ig szóló biodiverzitási céljait konkrét, fokozatosan megvalósítható intézkedésekre bontotta.
A rövidtávú intézkedések közé tartozik a telephelyek részletes ökológiai felmérése, az eredmények alapján célzott akciók kidolgozása, továbbá a gyors eredménnyel megvalósítható fejlesztések ütemezett végrehajtása. Ilyen tervezett beavatkozások például a beporzóbarát élőhelyek kialakítása, az alternatív csapadékvíz-gazdálkodási megoldások bevezetése, valamint az inváziós növényfajok visszaszorítása. Ezek célja, hogy a telephelyek működése mellett is javuljon a helyi élővilág állapota, és nőjön a területek ökológiai értéke.
Közép- és hosszú távon a stratégia még komplexebb ökológiai vizsgálatokat és beavatkozásokat irányoz elő, melynek fő fókusza a vízhez (Hernádhoz) kapcsolódó kockázatok csökkentése, valamint a naperőművek területkezelési gyakorlatának természetvédelmi szempontú átalakítása, fejlesztése.
A vízhasználat különösen fontos egy energetikai vállalat esetében, ahol a folyók állapota és a csapadékeloszlás közvetlen hatással van a működésre. A tervek között szerepel olyan vizsgálatok, intézkedések bevezetése, amelyek mérséklik a vízhasználat sérülékenységét és egyben biodiverzitási szempontból is pozitív hatásúak (pl. partbiztosítások átalakítása). Ide kapcsolódik továbbá a Hernádon működő vízerőművek átjárhatóságának vizsgálata, a folyó ökológiai állapotának folyamatos monitorozása, a vízi ökoszisztémák állapotának javítása.
A stratégia nemcsak infrastrukturális és ökológiai megközelítést alkalmaz, hanem tudományos kutatásokat is bevon. Szakértők bevonásával vizsgáljuk a vízierőművek algaközösségekre és halállományra gyakorolt hatásait, valamint a Hernád folyó ökológiai állapotát meghatározó folyamatokat, köztük a mederváltozásokat és az üledékmozgást, amelyek különösen jelentősek ezen természetes kanyarulatok kialakítására még ma is képes vízfolyás esetében.
A naperőművek esetében a biodiverzitási szempontok a területkezelési gyakorlatok átalakításában jelennek meg. Olyan területfenntartási, kezelési módszerek vizsgálunk, tervezünk kialakítani, amelyek jobban igazodnak a helyi élővilág igényeihez, például a kaszálási rendek tudatos alakításával menedék- és túlélőzónákat biztosítva a kisebb élőlények számára.
Összességében az ALTEO biodiverzitási stratégiája egy komplex, több szinten működő fenntarthatósági program, amely a rövid távú telephelyi fejlesztésektől a hosszú távú ökológiai kutatásokig terjed. A megközelítés lényege, hogy a vállalat működése ne csak minimalizálja a környezeti hatásokat, hanem aktívan hozzájáruljon a természeti rendszerek állapotának javításához és a biológiai sokféleség megőrzéséhez.
Önkéntes nap a Sas-hegyen, 2023
„VIGYÁZZ, KÉSZ… Ismét Rád van szükségünk." Az ALTEO Civil Expon közösen választott önkéntes programot a Zöldövezet Társulás által hozott projekt keretében valósítottuk meg a Sas-hegyi védett természeti területen — Magyarországon és Európában is egyedülálló növényfajok élőhelyén.
A Sas-hegy a hazai természetvédelem egyik szimbóluma: kis területen olyan ritka növény- és állatfajok élnek, amelyek máshol nem fordulnak elő az országban. Az ALTEO önkéntesei egy munkanapot szenteltek annak, hogy konkrét, kézzelfogható munkával támogassák a terület hosszú távú megőrzését.
Élőhely-javító munkák a Látogató Központ körül
Erdőtakarítás a védett területen
- Helyszín
Sas-hegy, Látogató Központ — 1112 Budapest, Tájék u. 26.
- Időpont
2023. június 16. (péntek), 08:30 – 15:00
- Partner
Zöldövezet Társulás
- Esemény
ALTEO Civil Expon közösen választott önkéntes program
Tudásmegosztás a fenntartható élővilágról
A ChikansPlanet ifj. Chikán Attila személyes szakmai blogja, amelyet 2012-ben alapított, hogy a fenntarthatóság jelentőségére felhívja a figyelmet, és párbeszédet indítson a témáról. A blog a társadalmi, gazdasági, környezeti és energetikai kérdéseket — köztük az élővilág védelmét — tárgyalja.
Hitvallásom, hogy egy élhető(bb) jövő konfliktusainak feloldása rejtőzik abban, hogy a következő években, évtizedekben sikeresen tudjuk-e összehangolni a fenntarthatósági célrendszereket.
ifj. Chikán Attilaa ChikansPlanet alapítója
Legutóbbi biodiverzitás-fókuszú cikkek
Láthatatlan védelem a sünöknek: új eszköz csökkentheti a gázolásokat
Kutatások szerint az európai sünök egyik fő veszélyforrása a közúti forgalom. Ultrahangos eszközök segíthetnek megelőzni a gázolásokat — egyes brit felmérések szerint a sünpopuláció akár egyharmadát is elveszítheti a közlekedés miatt.
Bejárható Anglia teljes partvonala: megnyílt a világ leghosszabb tengerparti gyalogútja
A King Charles III England Coast Path hivatalosan megnyílt, így egyetlen kijelölt útvonalon bejárható Anglia teljes partvonala. A mintegy 4 300 kilométeres útvonal a világ leghosszabb hivatalosan karbantartott tengerparti gyalogútja.
Folyópart-takarítás a Dunán és a Tiszán, 2022
A Tiszta Part Projekt két helyszínen várta az önkénteseket: a budapesti Római-parton és a tiszaújvárosi Tisza-szigeten. A cél a vízpartok és vízi élőhelyek védelme volt — hulladékgyűjtéssel, upcycling-műhelyekkel és felelős állattartással kapcsolatos programokkal.
A nap mindkét helyszínen 8:30-kor érkezéssel indult, 9:15-től 11:15-ig folyamatos partszakasz-tisztítással. A Római-parton az ALTEO csapata közös gulyásfőzéssel, upcycling-műhellyel (tetra-csomagolásból pénztárca, parafa-dugóból kulcstartó) és felelős kutyatartás-programmal egészítette ki a tisztítást, míg Tiszaújvárosban hamburger- és hot-dog-készítés, valamint csónakázási lehetőség várta az önkénteseket.
Upcycling pénztárca tetra-csomagolásból
Kulcstartó parafa-dugóból
Felelős kutyatartás-program
- Időpont
2022. október 15. (szombat), 9:00 – 14:00
- Helyszín 1.
Római-part, Budapest — Külker Evezős Klub Óbuda
- Helyszín 2.
Tisza-sziget, Tiszaújváros — Sziget Kikötő Kft.
- Védett érték
Folyópartok és vízi élőhelyek
Mit biztosítottunk a helyszínen
A helyszínen biztosítottuk a zsákokat, kesztyűket és szemétfogókat. A résztvevőktől csak zárt cipőt és időjárásnak megfelelő öltözetet kértünk.
Pillanatképek az önkéntes projektekről
Az alábbi fotók a Védett Hegy és a Tiszta Part Projekt során készültek. A projektek további dokumentációját a marketing csapat folyamatosan bővíti.
Sas-hegy — élőhely-javító munkák, 2023
Sas-hegy — erdőtakarítás, 2023
Tiszta Part — upcycling pénztárca, 2022
Tiszta Part — kulcstartó parafa-dugóból, 2022
Tiszta Part — felelős kutyatartás, 2022
A 2023-as Sas-hegyi önkéntes nap és a 2022-es Tiszta Part Projekt teljes fotódokumentációját a marketing csapat fokozatosan adja át — az új képek megérkezésekor a galéria automatikusan bővül.
Kapcsolódjon a következő önkéntes projektünkhöz
A biodiverzitás-projektjeink a tágabb társadalmi szerepvállalási programunk része. A következő önkéntes alkalmak időpontjáról és a regisztrációs feltételekről a CSR-oldalunkon tájékozódhat.